2010. október 24., vasárnap

Wass Albert:A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA

Wass Albert

A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA

Az Úristen kegyelméből azonban nincsen veszedelem
a megmaradás lehetősége nélkül.
Ha fölismerjük a veszedelmet,
és él bennünk az akarat, hogy segítsünk magunkon,
az Úr is velünk lesz!
S ha már egyebet vénségemnél fogva nem is tehetek:
szavakba foglalhatom a törvényt,
mely részben minden nemzetre egyformán vonatkozik,
de különösképpen a magyarra.
És elnevezhetem ezt a törvényt
A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATÁNAK:




1. Tiszteld és szeresd a te Uradat, Istenedet,
teljes szívedből, minden erődből,
és rajta kívül más istened ne legyen.
Bálványt ne imádj!
A pénz mindössze eszköz, nem istenség.
Érdekimádat, ön-imádat hamis utakra vezet
embert és nemzetet egyaránt.

2. Magyar mivoltodat, az Úr legszebb ajándékát, meg ne tagadd soha!
Őrizd, ápold, add át fiaidnak,
mert csak addig marad rajtatok az Úr szeme,
míg e nemzethez hívek maradtok.
Ki nemzetét elhagyja:
az Urat tagadja meg,
s elvész nyom nélkül a népek tengerében.

3. De ne gyűlöld azt, aki más nemzethez tartozik.
A gyűlölet méreg, mely megmérgezi az elmét,
és gyűlöletet terem.
Rokonod minden isten-fia ember,
bármely nyelvet beszéljen is.


4. Szeress minden magyart, mert testvéred Ő:
nemzeted fia.
Segítsd és támogasd,
mert közös hazát adott nektek az Úr.
Ki testvére ellen fordul,
vagy megcsalja azt: önmagát rövidíti meg ezzel,
saját nemzetét gyöngíti,
s az Úr parancsa ellen vétkezik.
Ki széthúzás magját veti el: romlást arat.

5. Ki bántja a magyart: téged is üt.
Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed.
Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást.
Bárki magyar vesztesége a te veszteséged is.

6. Légy becsületes, tisztességes és igaz!
Ezek azok az emberi értékek,
melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell.
Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet.
Aki csalásra épít: nyakát töri.
A felelőtlen ember homokra épít,
amit elfúj a szél, és elmos az eső.
A becsületesség olyan, mint a sziklakő:
kemény és maradandó.
Bár úgy tűnik ma,
mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok
számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket!
Összeomlik alattuk a csalásra épült világ.
A jövendő az igazaké.
Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján,
a jövendő az igazakkal van.

7. Legyetek bátrak és hűségesek egymáshoz
és a magyar nemzethez,
mert az Úr szereti a bátrakat és a hűségeseket,
s megsegíti azokat, akik az igazság útjain járnak.
Őrizzétek szívetekben ezeket a parancsolatokat, s meglássátok:
az Úr veletek lesz!


(1993. május)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése