A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tortenelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tortenelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 13., csütörtök

Vissza a magyar útra! (Nagy Tibor interjúja)

Bognár József: Vissza a magyar útra! (Nagy Tibor interjúja) | .::antidogma.hu::.


Bognár József: Vissza a magyar útra! (Nagy Tibor interjúja)



 Az elmúlt húsz év szellemi mozgásainak egyik ma már legendás előharcosa volt a Hunnia c. folyóirat. A múlt század kilencvenes éveinek elején már mindenről írtak ebben a lapban, amit ma már sok ún. hivatalos lap (Magyar Fórum, Magyar Demokrata, Magyar Nemzet stb.) is megfogalmaz, legyen az magyar őstörténet, nemzeti sorskérdések, jobboldaliság, holokauszt stb. De a kezdet, a tabudöntések mindenképpen a Hunnia (és a szintén akkori Szentkorona) érdeme. E lap egyik szerkesztője volt Bognár József.

K.: Ha az írásaidat olvasom, feltűnő bennük a magas fokú tájékozottság a történelemben, a filozófiában, a vallásokban. Honnan ez a felkészültség?
B.J.: A teológiától kezdve a filozófián és a gyógypedagógián keresztül az iranisztikáig sok mindent tanultam, de a legfontosabb az, hogy ötéves korom óta állandóan olvasok, ez a kedvenc időtöltésem. Egy idő után pedig meg kell tanulni szelektálni. Az ember ennek birtokában már néhány sor elolvasása után látja, hogy értelmes, amit olvas, vagy ostobaság.

2010. augusztus 18., szerda

Magyar ősi gyógymódok

 A MAGYARSÁG ŐSI GYÓGYMÓDJAI
A Magyarság ősi Gyódmódjai                                                            
olvasnivaló

ezzel kapcsolatos: A Magyarság ősi Gyódmódjai (megtekintés a Google Széljegyzeten)

2010. június 25., péntek

Magyar Szent Korona

SZENT KORONA ÉS JOGAR
Check out this SlideShare Presentation:

A viz es a szent korona titkai pecs 2007

SZENT KORONA
Check out this SlideShare Presentation:

2010. március 21., vasárnap

Egy román tudós vallomása

NEMZETI ÚJSÁG
1990. március 1.
I.  P.  BRATIANU:
Egy román tudós vallomása

 I. P. Bratianu írása, mely elő­ször angol nyelven a "Transylvania and the Hungarian-Romanian prob-lem" című amerikai kiadványban (Danubian Press) jelent meg, majd a torontói Magyar Elet 1980. március 1-i számában magyarul is napvilágot látott, egy nagyon tisztességes, euró­pai műveltségű, humanista román tudós álláspontját tükrözi. Szükséges­nek tartottuk, hogy a hazai olvasó­közönség is tudomást szerezzen róla. Ezekkel a jóérzésű, emberséges romá­nokkal kell összefognunk, hogy létre­jöhessen az önálló Erdély, e szomorú sorsú tündérország valamennyi lakója javára.


2010. január 14., csütörtök

Kiszely István előadása

MAGYAR PÖRKÖLTET EVETT, AMIKOR AZ EURÓPAI MÉG KÖLESKÁSÁT



Kiszely István jeles magyarságkutató a nagy közönségsikernek örvendő előadás szerkesztett, rövidített változatát olvashatják.

Ki kell ábrándítanom önöket, mert én nem vagyok történész. Biológus, orvosember vagyok. Soha nem akartam a magyar őstörténettel foglalkozni. Nagy alapkutatásom az volt, hogy a múltat hozzuk össze a jelennel. A csontkémia, a csontpatológia alapján a csontból meg kellett állapítani, hogy hány éves, milyen betegsége volt, milyen vércsoportba tartozott. Később a nagy mitokondriális DNS kutatást végeztük egy jelentős nemzetközi kutatócsoporttal. Amíg az egyetemen voltam, a természettudományi karon, untam magam és fölvettem a kínai szakot. Bejártam a kínai követségre: pechemre akkor éppen rossz
elvtársaknak minősültek a kínaiak.Mindig azt tettem, amit nem illett tenni, mert tudtam, hogy az lesz később a jó. Amikor a kínai követségről kiléptem, megpofoztak, megrugdaltak: a végén már pizsamát, fogkefét vittem magammal, így két napig kipihentem magam. Amikor Kína nyitott a világ felé, 1967-ben kaptam egy kínai útlevelet. Eljuthattam oda, ahova európai ember mai napig sem juthat el. Azt a feltárást folytattam, amit Stein Aurélnak, 1915-ben kényszerűségből abba kellett hagynia. Azkanában találtam 1200 olyan embert, amilyenek mi vagyunk, magyarok. Ha egy biológustól azt kérdezik, hogy hol keresi a magyarság eredetét, őseit, akkor válasza egyértelmű: ott, ahol olyan emberek éltek és ma is olyanok élnek, mint mi.

Ott kell keresni a magyarokat, ahonnan származnak

2009. december 14., hétfő

A rejtélyes magyar gén

A REJTÉLYES MAGYAR GÉN

Dr. Árkay László monográfok

A montreáli McGill Egyetem kiváló professzora Wilder Penfield néhány évvel ezelőtt megbízatást kapott a Rockefeller Alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa be van-e és melyik az a gén/fajta, amely Földünkön alapvető gén. Ez lett volna a feladat, amelyre az egyetemi tanár óriási, millió dolláros támogatást kapott. A ki nem mondott, de valódi célja volt a kutatási feladat-adásnak, hogy a szemita gént találják meg, mint ilyen felsőbbrendű gént.
Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet. Kettőt! Megállapították eme kettőről, hogy ezeket ugyan - akár évszázadokon, generációkon át - el lehet ideiglenesen nyomni, de aztán újra feltörnek, míg például a germán, vagy néger elsenyved, eltűnik. Ezek a megtalált gének évszázadok után is feltörnek: s a kettő üti egymást. Pillanatnyilag az egyik gén a másikat elnyomhatja, össze is házasodhat, de a 3., 4., 5. generáció után feltör egyikük és kizárólagosan fog uralkodni.

2009. december 1., kedd

Pilis és történelmünk képekben

PILIS SICAMBRIA

Képek a kutatásról a fenti linken


Az öt album a fenti linken érhető el


rozs: sicambria - ősbuda

Pilis és történelmünk

PILIS ÉS TÖRTÉNELMÜNK KÉPEKBEN

A képekre mutató linkek a cikk végén.

Pajzsvivő

„Ha tudni akarod az ország soros állapotát, tekints Remete Szent Pál rendjére. Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is rosszul áll a szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van.” ! ! ! 2009.okt25-ÉN MEGMÁSZTAM AZ EZÜSTHEGYET MERT ODA HELYEZTEM A RÉGI PESTI PRÉPOSTSÁGI TEMPLOMOT.OTT A HELYSZÍNEN MEGÁLLAPÍTOTTAM HOGY MINDENHOL RÉGI NAGY KÖVEK VANNAK ÉS AZ UTÓBBI IDŐBEN AZ EMBEREK A KERÍTÉSEIK ÉPÍTÉSÉHEZ HASZNÁLTÁK FEL EZEKET. GELLÉRT PÜSPÖKÖT 1046-BAN VETERI PEST-NÉL ÖLTÉK MEG A POGÁNYOK ÉS OTT RAVATALOZTÁK FEL!!!MERT A KIRÁLY ELÉ MENT A RÉGI PESTI RÉVNÉL-EGY KAPU LÁTSZÓDIK AZON A TERÜLETEN AMI KALÁZ FELÉ VEZET. ONNAN EGY BIZONYOS PONTBÓL NÉZVE ELKÉPZELTEM ÉN MIKÉNT ÉPÍTETTEM VOLNA JÓL VÉDHETŐ VÁROST.

Ős-Buda

HOL VOLT ÉS HOVÁ LETT ŐS-BUDA?
„… megengedhető-e az amatőr kutatatóknak a magyar történelem vizsgálata?”

teszi fel a kérdést Bakay Kornél professzor, aki mintegy tíz esztendeje megírt, de csak a második ezredfordulón megjelent „Az Árpádok országa” című sokadik, de talán egyik legjelentősebb könyvében utal arra, hogyan kell viszonyulni a régészeti, történettudományi területhez csapódó, sokak által lekezelt, gyakorta kiközösített emberekhez.


Így folytatja:


2009. november 23., hétfő

A magyar Európa legősibb népe

A MAGYAR EURÓPA LEGŐSIBB NÉPE
Michelangelo Naddeo itáliai kutató vallja, hogy Európa első kultúrateremtő nemzete már a neolitikumban megjelent, a Kárpát-medence őslakos népe, a magyarság volt.


– Olasz származása ellenére már évtizedek óta foglalkozik a magyar történelemmel. Miért pont Európa egyik legismeretlenebb országa lett kutatásainak tárgya?

– Bár Olaszországban születtem, szokatlan családnevem és kinézetem alapján már fiatalkorom óta kételkedtem abban, hogy valóban minden felmenőm olasz származású volna. Ekkor határoztam el, hogy megpróbálok életem során minél több kultúrát és népet megismerni, hogy megérthessem, kik voltak az európaiak ősei és hogy én honnan jöttem. Emiatt fordult érdeklődésem az ókor felé. A régészet és a történelem pedig mindig is a hobbijaim közé tartozott. A bronzkori Európa története mindig vonzott. Főképp, mert úgy gondoltam, hogy a földrész az indoeurópaiak érkezése előtt sem volt lakatlan, ahogy továbbvezettem ezt a gondolatot, egy idő után eljutottam az egykori Pannóniáig és annak lakóiig.

2009. november 22., vasárnap

Mihi Lapja Svédország részletes

 TARTALOMJEGYZÉK:



ÍGY TÖRTÉNT
/ Dr. Padányi Viktor írása alapján. /
Trianoni békediktátumról őszintén.

MERT A HAZA NEM ELADÓ
Történelem, hazaszeretet.

HAZA-HAZÁM-HAZÁNK
Zene és vers a hazaszeretetről.

MAGYAR ÉBRESZTŐ
Az elfelejtett hazáról és a mai történések.

A MAGYAROK VÉRE
Magyarságunk és az események napjainkban.