2011. március 6., vasárnap

Wass Albert:Kolozsvár; 1930

Wass Albert:Kolozsvár; 1930
Kitekintek a vonatablakon:
a régi város ismerős nagyon.
Az öreg Szamos halkan bandukol
és ballagtában régi dalt dúdol,
a Hója-szélen rügyeznek a fák
s hiszem, mint régen: most is van virág,
az ég felettem pompás tiszta-kék,
fecskék suhannak, éppen úgy, mint rég,
a házsongárdi fák is intenek
és lepkét űz egy régi kisgyerek...


A varázs megtört. Tompán. Hirtelen.
Zakatoltunk a váltósíneken.
Az állomás állt szürkén, hidegen...
A régi város más lett: idegen.
Az utcalárma zagyva hangzavar.
A szembejövőket hiába lesem:
Ismerős arcra nem talál szemem.
Idegen szó. Idegen felirat.
Az embertömeg futkosó, riadt.
(A régi emberek tempósan jártak
s a boldogságra mégis rátaláltak!)
Lassan-lassan a temetőhöz értem.
Fák őrizték némán és sötéten.
Bent minden régi helyet sorra jártam:
- itt tanultam... itt írtam... itt leányra vártam... -
Kísért, kísért egy ismerős gyerek
s amerre néztem: ismerős nevek...
és megtudtam, amire este lett,
hogy bár kint minden, minden elveszett,
e hely, hol mindent kis halmok takarnak,
Örök Város a bujdosó magyarnak...
Mert míg Kolozsvár utcáit bejártam,
csak egyetlenegy ismerőst találtam,
komor volt, vén volt... mondjam a nevét?
rámemelte zörgő csontkezét:
Tudd meg, a fecske itt hiába szálldos,
meghalt - mondta -, meghalt a régi város,
annyi maradt csupán belőle élve,
amennyi belefér
szíved egy rejtett, ócska szögletébe!
S míg vágtattam vissza a síneken,
idegen voltam én is, idegen.
(1930)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése